2012. május 30., szerda

A Büge

»... rádöbbenek, hogy a most Meder névvel cifrálkodó utca nem más, mint a gyerekkorombeli Büge utca!
Mint a rohanó, gátszakító ár, lepnek meg a Büge utcához fűződő emlékek.
Akkor még a Büge utcának, akármilyen furcsán hangzik is, nem volt közepe. A mai hepehupás szekérút helyén a Büge folydogált. Eredeti szolnoki patak volt ez. Szolnokon eredt, s itt is ömlött a Tiszába. Persze, az
eredés”-t nem úgy kell érteni, hogy valami hegyoldalból kibuggyanó forrás indította volna el a Bügét, hanem a környékbeli árkokban, gödrökben, lapos területeken meggyülemlett eső- és szennyvizeket vezette le a Büge, amely maga sem volt más, mint egy szélesebb és mélyebb árok, de nyári hirtelen záporkor meg tavaszi olvadáskor úgy megdagadt, és olyan komolyan hömpölygött, hogy még a Zagyvával is felvette a versenyt. Ennek az ároknak a két szélén sorakoztak a Büge utcai nádfedeles apróházak, holmi velencei hangulatot adván e városrésznek, csak éppen gondolák nem voltak rajta, hanem a szemközti oldalakhoz az itt-ott átvetett padlóhidakon történt a közlekedés. A régi Vasút utcánál pedig egész komoly híd vezetett át a Bügén.

Lenhardt Sámuel metszete az 1820-as évekből (részlet). Középen a Bügén átívelő hidat látjuk.

A Büge egyik elsőrendű játszóhelyünk volt gyerekkorunkban. Különb, mint a vásártér, vagy a Móric-liget, vagy a disznópiac. Télen a Bügére jártunk korcsolyázni, nyáron pedig regatta-szenvedélyünket elégítettük ki a Bügén...«

Részlet Kertész Mihály (Szolnok, 1888.–Bp. 1945.) Meder utca című tárcájából. Az először a Szolnoki Újság által 1934-ben közölt írás olvasható a szerző Így éltünk mi... című kötetében is (Szolnok, 2004.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése