A szolnoki Nagyvárosban játszódó regény

 

 Kertész Mihály Szökés a teknőben című regénye. Borító.

Kertész Mihály Miksa Szökés a teknőben – Két kicsapott diák kalandjai a Tiszán című ifjúsági regénye Szatmáron került ki a nyomdából 1923-ban, mégpedig azonnal két változatban: könyvként, illetve a Cimbora című, Benedek Elek által (fő)szerkesztett lapban. A szolnoki Nagyvárosban játszódó mű olyan sikert aratott, hogy 1927 októberében Bonyhádi Klingl Róbert rendező német filmet kívánt forgatni belőle Szolnokon. Ehhez meg is kapta az író engedélyét. Bár a forgatás kezdő napjában is megegyeztek, a film valószínűleg mégsem készült el. Sajnos a regény is alig hozzáférhető. Szerencsénkre azonban Kertész Mihályt még 1934-ben is foglalkoztatta a téma, s a Meder utca című tárcája révén némi képet alkothatunk a regény s a tervezett film cselekményéről:

»Kindlovits Jóska különösen élénken emlékezhetik a Bügére, mert egyszer merész vállalkozásának volt kiinduló helye. Mihók ugyanis állandó hadilábon állott az alsóbb középiskolai tudományokkal, aminek szomorú bizonyítéka volt az egyik húsvéti bizonyítvány. A sok ,,elégtelen” a végsőkig elkeserítette Mihókot, s elhatározta, hogy világgá megy. Mivel pedig gyalogolni nem akart, vasútra meg nem volt pénze, a vízi utat választotta, úgy tervezte, hogy a Bügén — a teknőben — lemegy a Tiszára, a Tiszán a Dunára, a Dunán a Fekete-tengerig. Mindezt kinézte a térképen, s egy tavaszi hajnalon fel is szerelte vitorlását, fejszéről, fűrészről sem feledkezvén meg. Az elindulás pillanatában azonban fülön csípte Illés bácsi, s dugába dőlt a merész vállalkozás. De a szökési kísérletről tudomást szereztünk, s a ma már boldogult Batizy Guszti, az osztály poétája, hatalmas hősi költeményben írta meg az esetet. A bevezető sorokra most is emlékezem: ,,Büge vize zavaros, Mihók most a kormányos. Hangzanak a parancsszavak: Van-e fűrész a ladik alatt?...”«

A Büge

»... rádöbbenek, hogy a most „Meder” névvel cifrálkodó utca nem más, mint a gyerekkorombeli Büge utca!
Mint a rohanó, gátszakító ár, lepnek meg a Büge utcához fűződő emlékek.
Akkor még a Büge utcának, akármilyen furcsán hangzik is, nem volt közepe. A mai hepehupás szekérút helyén a Büge folydogált. Eredeti szolnoki patak volt ez. Szolnokon eredt, s itt is ömlött a Tiszába. Persze, az „eredés”-t nem úgy kell érteni, hogy valami hegyoldalból kibuggyanó forrás indította volna el a Bügét, hanem a környékbeli árkokban, gödrökben, lapos területeken meggyülemlett eső- és szennyvizeket vezette le a Büge, amely maga sem volt más, mint egy szélesebb és mélyebb árok, de nyári hirtelen záporkor meg tavaszi olvadáskor úgy megdagadt, és olyan komolyan hömpölygött, hogy még a Zagyvával is felvette a versenyt. Ennek az ároknak a két szélén sorakoztak a Büge utcai nádfedeles apróházak, holmi velencei hangulatot adván e városrésznek, csak éppen gondolák nem voltak rajta, hanem a szemközti oldalakhoz az itt-ott átvetett padlóhidakon történt a közlekedés. A régi Vasút utcánál pedig egész komoly híd vezetett át a Bügén.

Lenhardt Sámuel metszete az 1820-as évekből (részlet). Középen a Bügén átívelő hidat látjuk.

A Büge egyik elsőrendű játszóhelyünk volt gyerekkorunkban. Különb, mint a vásártér, vagy a Móric-liget, vagy a disznópiac. Télen a Bügére jártunk korcsolyázni, nyáron pedig regatta-szenvedélyünket elégítettük ki a Bügén...«

Részlet Kertész Mihály (Szolnok, 1888.–Bp. 1945.) Meder utca című tárcájából. Az először a Szolnoki Újság által 1934-ben közölt írás olvasható a szerző Így éltünk mi... című kötetében is (Szolnok, 2004.)

Iringálás

Meggyes László Vendel rajza

"... Valahol a Bercsényi utcában jártam a napokban, s ahogyan az évek gondjaitól lekónyadt fejjel bandukolok, egyszerre csak egy csoport rongyos, apró utcagyerekre lettem figyelmes. Hangosak voltak, nevetgéltek, sikongattak. Valami nagyszerű élvezetben volt részük. Közelebb mentem, s azonnal megértettem boldogságukat.
Iringáltak!
Jó hosszú, tükörfényes volt az iringa. Akárcsak valamikor a Tóth tímárék háza előtt, az árokban.
Nagy futamot vettek a lurkók, s egyenként, egymásután röpültek végig a pályán.
Néztem őket, s amikor az utolsó gyerek is nekilendült, nem tudtam megállni, beállottam a sorba, s mögöttem hagyva idestova négy évtized minden gondját-terhét, nekiiramodtam az iringának. A gyerekek tiszteletteljes némasággal álltak félre utamból, s különös csodálkozással néztek fel reám.
Persze, ők nem vették észre, ami velem történt, hogy amíg végigsiklottam a jégen, visszaperegtek az évek, család, forradalom, háború, diploma, matúra, irodalmi törekvések... mind, mind eltűntek, s hogy csak egy rövidnadrágos, térdben lyukas hosszúharisnyás, vézna, szeplős gyerek iringál rézorrú, ványadt kis cipőben..."

Kertész Mihály: Iringáltam... (Szolnoki Újság, 1933. dec. 24.)

Az írás olvasható Kertész Mihály Így éltünk mi... című, tárcáiból válogatott kötetében (Szolnok, 2004) is. Meggyes László Vendel illusztrációja ebbe a könyvbe készült.