A szolnoki Nagyvárosban játszódó regény

 

 Kertész Mihály Szökés a teknőben című regénye. Borító.

Kertész Mihály Miksa Szökés a teknőben – Két kicsapott diák kalandjai a Tiszán című ifjúsági regénye Szatmáron került ki a nyomdából 1923-ban, mégpedig azonnal két változatban: könyvként, illetve a Cimbora című, Benedek Elek által (fő)szerkesztett lapban. A szolnoki Nagyvárosban játszódó mű olyan sikert aratott, hogy 1927 októberében Bonyhádi Klingl Róbert rendező német filmet kívánt forgatni belőle Szolnokon. Ehhez meg is kapta az író engedélyét. Bár a forgatás kezdő napjában is megegyeztek, a film valószínűleg mégsem készült el. Sajnos a regény is alig hozzáférhető. Szerencsénkre azonban Kertész Mihályt még 1934-ben is foglalkoztatta a téma, s a Meder utca című tárcája révén némi képet alkothatunk a regény s a tervezett film cselekményéről:

»Kindlovits Jóska különösen élénken emlékezhetik a Bügére, mert egyszer merész vállalkozásának volt kiinduló helye. Mihók ugyanis állandó hadilábon állott az alsóbb középiskolai tudományokkal, aminek szomorú bizonyítéka volt az egyik húsvéti bizonyítvány. A sok ,,elégtelen” a végsőkig elkeserítette Mihókot, s elhatározta, hogy világgá megy. Mivel pedig gyalogolni nem akart, vasútra meg nem volt pénze, a vízi utat választotta, úgy tervezte, hogy a Bügén — a teknőben — lemegy a Tiszára, a Tiszán a Dunára, a Dunán a Fekete-tengerig. Mindezt kinézte a térképen, s egy tavaszi hajnalon fel is szerelte vitorlását, fejszéről, fűrészről sem feledkezvén meg. Az elindulás pillanatában azonban fülön csípte Illés bácsi, s dugába dőlt a merész vállalkozás. De a szökési kísérletről tudomást szereztünk, s a ma már boldogult Batizy Guszti, az osztály poétája, hatalmas hősi költeményben írta meg az esetet. A bevezető sorokra most is emlékezem: ,,Büge vize zavaros, Mihók most a kormányos. Hangzanak a parancsszavak: Van-e fűrész a ladik alatt?...”«

Kettő az "Öt Házak" közül

Fotó: Jason Scogna (jasonscogna.com)

Az 1920-as évek második felében egyemeletes házakat építtetett tisztviselőinek a  MÁV.  (Lásd az "Öt Házak" a Nagyvárosban című bejegyzést!)  Ezekből sajnos mára részben szükséglakások lettek, s inkább szociofotók készítésére ösztökélnek, mint városunk építészeti értékeinek bemutatására. Itt készítette egyetlen közzétett szolnoki fényképét az Egyesült Államokban született, Olaszországban élő nyelvtanár, Jason Scogna, aki 2011-ben látogatott városunkba.

Fotó: "Napraforgoo" (flickr.com)

Ugyane két Mártírok úti épület közé kukkantott be 2008-ban a felvételeit "fedőnéven" közzétevő Napraforgoo is.
A jelenlegi állapotot saját felvételeimmel illusztrálom:

A MÁV uszoda építése

Pilczer Sándor
Hogy is kezdődött?

»1922 nyarán kicsiny, de merész társaság indult el Szolnokról a legsötétebb Jászapátiba: a Szolnoki MÁV akkor alakult, első úszóstafétája! Három öreg harcos: dr. Solti Elemér a sprintner, Kormos Jenő a hátúszó, s e sorok írója a mellúszó! Itthon a Tiszában szenzációs időket úsztunk. A békalencsés, sűrű és nehéz vizű apáti versenymedencében aztán kiderült, hogy dr. Solti sprinternek is olyan higgadt és megfontolt, mint fiskálisnak. Kormos barátunk is különb legénynek bizonyult a talpán, mint a hátán s az én híres mellem is olyan pici lett, mint egy vizes zsemlye!
Rettenetesen leégtünk! A többi versenyző már a versenyt követő táncmulatságon táncolt, mikor bennünket szócsövön keresztül tapintatosan figyelmeztettek, hogy: „hét óra után a fürdőzés tilos!”
Akkor határoztam el, hogy, ha törik, ha szakad, Szolnokon állóvizű versenymedencének kell lenni!
Pár küzdelmes, gyönyörű év következett. A Holt-Tisza-ágban rendeztük a versenyeket, szegény Komjádi Béla jött le évről évre, vele kötöztem a nehezen odacipelt tutajokat, amelyek a rögtönzött medencét határolták, és a szolnoki úszók eredményei évről évre javultak, s úszókörökben lassan tényezők lettünk.
Közben cikkeztem is pár évig, s mint az Úszószövetség tanácstagja kiharcoltam azt is, hogy egy komoly és nagy értekezlet foglalkozzék az uszoda problémájával. A vármegyeházán, az akkori főispán úr elnöklete alatt tartott értekezleten felszólalt dr. Kéler Tibor az Úszószövetség akkori vidéki elnöke, s Béldy Alajos vezérkari ezredes, mindketten ragyogó szónokok, s meg is győzték a jelenlevőket, hogy az úszósporthoz állóvíz és szabályos versenymedence kell.
Ugyanezen az értekezleten állapították meg a szakemberek, hogy a versenymedencéhez s az állóvízhez bőven folyó pénz kell. Mintegy 50 000 pengő. Ez a sötét szám elhomályosított minden ragyogó szónoklatot. A főispán úr kijelentette, hogy a megyének ily célra nincsen pénze. A városi kiküldött bejelentette, hogy a városnak egyáltalában nincsen pénze. A Testnevelési Tanács delegáltja aktákkal igazolta, hogy az évi összes felesleges pénzüket Szolnokba ölték: építettek egy gyönyörű klubházat a Tisza Evezős Egyletnek. A következő húsz esztendőben Szolnok ne számítson pénzre!
Hát mi azért is számítottunk! Még aznap este összeültünk hárman egy külön értekezletre. Farkas István főmérnök, a MÁV S. E. lelke, Bosnyák István főtitkár, s szerénységem. Sötét tervet eszeltünk ki, a terv érett gyümölcse a mai ragyogó uszoda.
Farkas és Bosnyák a következő hajnalon kimérték a MÁV telepén a mostani uszoda helyét, s néhány emberrel kiemeltették egy ásónyom mélységben a földet. Egy 50x20 méteres sekély gödör támadt az ásás nyomán. Ezt a gödröt lefényképeztettük. Az eredeti fényképen alig látszott, hogy ástak azon a szent helyen.
Egy merész retus után azonban a kép oly távlatot és mélységet kapott, hogy a budapesti Császár-fürdő hitvány köpőcsésze volt mellette.
Ezzel a retusált képpel felutaztam az Úszószövetség legközelebbi tanácsülésére, s elsírtam, hogy keserves munkásfillérekből összeszedtünk 5000 pengőt, s a kubikos munkákat már elvégeztük, de jön az ősz s a tél, s ha nem tudjuk kellő időben a beton-munkálatokat elvégezni, a gyönyörűen kidolgozott medence-falak összeomlanak, s kárba veszett a pénzünk s a munkánk. A fényképet kézről-kézre adtam, s a Szövetség tanácsa mint egy ember állott mellém: a kész medencét ki kell betonozni. Nem is kértem sokat, „csak” 15 000 pengőt. Gondoltam, abból lehet engedni!
Egy hét múlva sürgősen hívattak Pestre. Rendkívüli tanácsülés volt kitűzve, a szolnoki uszoda ügyében. A szövetség kitűnő elnöke referált, hogy eljárt a kultuszminiszter úrnál, s határozott ígéretet kapott, hogy az eddigi nagy munkát és befektetést nem hagyja a miniszter úr veszendőbe menni. Választ kért tőlem, hogy 8000 pengő elegendő-e a betonozáshoz. Éreztem, hogy egyenesben vagyunk! A szolnoki fiúk mégis verseny-medencében fognak úszni!
Még egy nehéz formalitás következett. A Testnevelési Tanács leküldötte Hajós Alfrédot, ellenőrizni a betonozás előtt álló ,,kész” medencét. Hát „valami” még hiányzott, de a MÁV lelkes vezetői becsületszavukat adták, hogy mire a pénz megjön, tényleg ki lesz teljesen ásva a terv szerinti medence.
Hajós Alfréd, a nagyszerű mérnök és még nagyszerűbb sportember jelentette is, hogy „minden rendben” de azt is bejelentette, hogy legalább 12 000 pengő kell a betonozáshoz. Végül kaptunk 10 000 pengőt!
Az uszodát 1929. júniusában avattuk. Soha olyan előkelő úszótársaság nem lesz Szolnokon, mint akkor volt. Itt volt a Szövetség teljes vezetősége, s a világhírű magyar vízipóló-csapat minden tagja, akik bemutató mérkőzést játszottak. Két hónappal később ebben a medencében rendezte a Szövetség a X-ik magyar úszókongresszust. Azóta a MÁV sportszerető vezetősége minden évben csinosította, javította az uszodát.
Hát így jutott el ez az azóta is egyre épülő és szépülő versenyuszoda „idáig”!«

Szolnoki Tükör, I/2. 1933.

Magyarország–Ausztria atlétikai viadal

Magyarország–Ausztria 73:54
A magyar atléták győzelmével végződött a szolnoki MÁV pályán rendezett magyar-osztrák verseny. (MFI)

Az elhangzó szöveg: A 100 méteres síkfutásban Strukl [?] osztrák versenyző győzött 10,9 másodperces idővel. A gerelyvetést 64 méter 66 centiméteres dobásával Várszegi nyerte. A 110 méteres gátfutóversenyben 15,6 másodperc alatt Levente győzött. 4 méteres ugrásával Proksch [?] osztrák versenyző nyerte a rúdugrást.

1937. július  
Magyar Világhíradó 700.

Gázrobbanás – 1976. november 2.

Fotó: Garai Csák György

»Riadó után 

Műszaki mentőszolgálatunk 24 órán keresztül megfeszített erővel dolgozott

Ismeretes, hogy november 2-án a szolnoki Tóth Ferenc utcai 1-3 számú házban nagyerejű gázrobbanás történt melynek következtében tizenhárman veszítették életüket, köztük több kisgyerek. A riadóztatás után polgári védelmi műszaki-mentő szakszolgálati alakulatunk – Patay Árpád műszaki igazgatóhelyettes parancsnoksága alatt – százharminckét szakemberrel, szükséges gépekkel kezdte meg a mentést. Műszaki alakulatunk szakemberei huszonnégy órán keresztül megfeszített erővel dolgoztak, igen veszélyes, nehéz körülmények között.«

Építők, 1976. december